Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Szenzációs szériában a pápai kosárcsapat

Haraszti Gábor | 2020.11.28.

Sorozatban hatodik mérkőzésén is győztesen hagyta el a parkettet a Conoil Motax KC Pápa csapata, mely ezúttal az NB I/B-s kosárlabda-bajnokság 10. fordulójában Sopronban aratott értékes győzelmet.

Az október 26-ai, Veszprém elleni kupasiker után a Hódmezővásárhelyt, a Debrecent, a Tiszaújvárost valamint az Egert is legyőzték a pápai kosarasok, legutóbb pedig annak reményében utaztak a pont nélkül álló SMAFC (Soproni Műegyetemi Atlétikai és Football Club) otthonába, hogy tudják folytatni remek szériájukat.

Sonyák hármasával és Koma két büntetőjével villámrajtot vett a Pápa, az ötpontos különbséget a negyed első felében tudta tartani, sőt a hetedik percben Hódi hármasa után már tíz pont fölé kúszott a differencia. A hátralévő három percben nem várt hullámvölgybe került a vendég alakulat, a csapatok egy 10-2-es etap után mehettek pihenőre. A második negyedet megint 5-0-val kezdték a pápaiak, akik Sonyák és Hódi ponterős játékának köszönhetően 12 pontos, megnyugtató előny tudatában mehettek az öltözőbe. A harmadik felvonásban nem változott a játék képe, a mieink egyre magabiztosabb előnyt alakítottak ki maguknak, Kiss büntetője után már 22 egységgel vezetett a Conoil. Az utolsó játékrészben nem tudott belátható közelségbe kerülni a SMAFC, ellenfele magabiztos, 21 pontos győzelmet aratott. Mindez azt jelentette, hogy a pápai együttes nyolc nap leforgása alatt már a harmadik sikerét aratta.

SMAFC – Conoil Motax KC Pápa 59-80 (16-20, 15-23, 15-21, 13-16)

Kálmán László: Az első félidőben egy nagyon harcos és egy nagyon jó szellemű Sopront kaptunk, akik nagyon jól játszottak. Azt gondolom, hogy a két irányító visszatérésével teljesen normális fazonja volt a játékunknak, aztán amikor egy kicsit ritmusba jöttünk és át tudtuk venni az irányítást és mindenki a csapat alá dolgozott, voltak extra teljesítmények. A második félidőben tartottuk az eredményt, sőt egy kicsit rá is tettünk. Örülök, hogy mindenkinek lehetőséget tudtam adni, elégedett vagyok a srácokkal.

Conoil Motax KC Pápa: Murai 20, Sonyák 23/12, Koma 10/6, Hódi 12/3, Erdei 5/3, cserék: Kiss 5, Horváth 3/3, Németh 2, Kasza, Kovács, Bakos.


  • Friss hírünk
    Videó
    Pápa TV híradó

    Híradó 2024.05.06.

    A legfontosabb hírek a városból.

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: