Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KÖZÉLET

Új módszerrel próbálkoznak a csalók

Asztalos Anna | 2023.06.25.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) arra figyelmeztet, hogy a bankszámlák, illetve bankkártya-adatok megszerzésére specializálódott csalók újabb módszerrel próbálkoznak: magukat a rendőrség munkatársainak kiadva tévesztik meg a gyanútlan áldozatokat.

Az NVSZ azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy néhány napja tett bejelentést egy állampolgár, mert ismeretlenek több millió forintot emeltek le a bankszámlájáról.

Az egyik elkövető rendőrként bemutatkozva a sértettet arról tájékoztatta, hogy feltörték a számláját. Az áldozat a csaló kérdésére elmondta, hogy melyik banknál vezeti azt, utána a banda másik tagja már ennek a banknak a nevében hívta fel az "ügyfelet". A bűnözők rávették az áldozatot, hogy telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amelyhez még segítséget is nyújtottak és elkérték az SMS-ben kapott kódokat. Ezzel már könnyen hozzáférhettek a bankszámlához, amiről átutalásokat indítottak és megpróbálták a számlán lévő teljes összeget leemelni – áll a közleményben.

A rendőrök végül Győrben fogták el azt a három külföldi férfit, akik a sértettek banki adatait megszerezték, majd jelentős összegeket emeltek le a számlájukról.

Az NVSZ arra figyelmeztetett, hogy a bankok soha nem kérik a saját hivatalos alkalmazásuk mellé egy külön alkalmazás letöltését a telefonra, ugyanakkor az is gyanús, ha a rendőrség nevében telefonálnak a bankszámla feltörésére hivatkozva és a banki adatokról kérnek információt.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: