Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - KULTÚRA

37. Mesterségek Ünnepe

Szél Móni | 2023.08.14.

Egy program, ahol megismerkedhetünk a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkáival, emellett koncerteken, előadásokon és táncházon is részt vehetünk. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

Augusztus 18. és 20. között irány a Budai Vár

A Budai Vár polgárvárosi részének terein és hangulatos utcáiban zajlik hazánk legnagyobb népművészeti fesztiválja.

Több mint nyolcszáz magyar és mintegy százötven külföldi kézműves portékáit csodálhatjuk meg és vásárolhatunk emléket. Csaknem száz látványműhelyben ismerkedhetsz az ősi szakmák rejtelmeivel.

A Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában valamint a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig gyerekprogrammal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a valamint divatbemutatóval, táncházzal várják az arra járókat.

Az esemény díszvendége Csehország

A strá?nicei székhelyű Nemzeti Népművészeti Intézettel együttműködésben csehországi kézművesekkel találkozhatunk az idei programon. Szövéssel, kékfestéssel, ütőfakészítéssel, hímzéssel és gyapjúfeldolgozással is találkozhatsz.

A rendezvény idei kiemelt témája a Petőfi-emlékévhez kapcsolódik, „Befordultam a konyhára…" címmel a népi parasztkonyha kellékei kerülnek a fókuszba.

Olyan konyhai eszközöket mutatnak be a mesterek, amik a mai modern konyhának is hasznos tartozékai lehetnek, mint például fazekas termékek, sütő- és főzőedények, lakás és konyha textilek, tárolóedények, valamint vesszőből, csuhéból, gyékényből készült használati tárgyak.

folkTREND – az irányt mutató stílus

A Mesterségek Ünnepén kerül bemutatásra a „folkTREND!” divatbemutató. A program évente kiírt pályázatok útján teremti meg a lehetőséget a bemutatkozásra azon tervezők számára, akik hagyományos viseleti kultúránkhoz visszanyúlva a XXI. század igényeinek megfelelő ruha-, illetve öltözék kiegészítő kollekciókat hoznak létre.

 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: