Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
ZENE

Adót csalt Shakira, de ki is fizette a hátralékot!

Szigeti-Aszódi Szilvia | 2022.06.01.
Bíróság elé kell állnia Shakirának 14,5 millió euró (5,7 milliárd forint) értékű adócsalás miatt, miután a barcelonai törvényszék elutasította a kolumbiai énekesnő fellebbezését az eljárás ellen.

A bíróság érvelése szerint a több évig tartó nyomozás a per megindításához elegendő bizonyítékot talált arra, hogy a popsztár elkerülhette a spanyol állammal szembeni adófizetési kötelezettségét.

A határozat nyilvánosságra hozatala után az énekesnő közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: a bíróságon is kiáll ártatlansága mellett. Azt írta, adóügyekben tanúsított magatartása "mindig kifogástalan" volt minden országban, ahol adót kellett fizetnie.

Az énekesnő annak ellenére, hogy nem tartja jogosnak a követelést, már befizette az adóhátralékot és a kamatokat a hatóságnak.

Shakirát 2019-ben vádolták meg azzal, hogy 14,5 millió euró értékben adócsalást követett el. Az ügyészség szerint az énekesnő 2011 és 2014 között már Spanyolországban élt, mégsem fizetett adót.

A sztár arra hivatkozott, hogy az adott időszakban nem töltött fél évnél több időt Spanyolországban, valamint jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett.

A hatóságok szerint viszont ez nem felel meg a valóságnak, így a vizsgált időszakban Shakirának nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után.

A popsztár 2010 óta él együtt Gerard Piqué spanyol futballsztárral, a párnak két fia van. Lakóhelyeként azonban Shakira csak 2015-ben jelölte meg Katalóniát, ezt megelőzően a Bahamákra volt bejelentkezve.
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: