Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Az iskola legfittebb diákját is keresték

Haraszti Gábor | 2023.06.16.

Diáknapot rendeztek a Kisalföldi AszC Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban. A jó hangulatú délelőtt folyamán 11 állomást járhattak be a tanulók, akik között kiderült az is, ki az intézmény legsportosabb tanulója.

A teljesíthető állomások között akadálypálya, papírrepülő-verseny, memóriajáték, különböző témájú tesztlap kitöltés is szerepelt. Emellett volt főzőverseny, asztalitenisz bajnokság és keresték az iskola legfittebb diákját, akinek a nagy melegben három feladatot kellett minél hatékonyabban végrehajtani.

– Az első feladat a húzódzkodás, a második a súlyemelés, a harmadik pedig egy komplex erő-állóképességi próbatétel volt, mely során öt darab négyütemű fekvőtámasz után egy kilenc kilogrammos súllyal kellett 70 métert futni, mindezt annyiszor ismételni, amennyiszer három perc alatt csak lehetséges – mesélte Vadicsku Szabolcs, a feladatok összeállítója. – Úgy láttam, hogy a diákok nehezen vették rá magukat, hogy megméressék magukat, de miután kötélnek álltak, mindent beleadtak.

A győztes végül a 9. osztályos Szeibert Ádám lett, aki már a húzódzkodásnál magasra tette a lécet, hiszen ez 21 alkalommal sikerült neki.

– A második feladat a súlyemelés volt, ahol ha jól emlékszem 50 kilogrammot sikerült fej fölé kinyomnom, végül egy összetett feladat következett, ahol négy alkalommal értem körbe. A feladatokat nagyon jól állították össze, szabadidőmben otthon is végzek saját testsúlyos edzést, amit itt most tudtam kamatoztatni – mondta a győztes.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: