Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Első győzelmét aratta a Kilián DSE

Haraszti Gábor | 2022.11.05.

A Zala megyei felnőtt női kézilabda-bajnokságban a nyeretlen Kilián DSE a Vasvárral találkozott. A pápai csapat egy szoros mérkőzésen nagy csatában tartotta otthon a bajnoki pontokat.

Kilián DSE – Vasvár VSE 33-31 (17-17)

A Városi Sportcsarnokban rendezték az alsóházi rangadót, melyre a Kilián négy vereséget követően a javítás reményében készült. A vasváriak sem szerepelnek túl jól a kiírásban, egy győzelem mellett egy döntetlen és négy vereség volt a mérlegük.

Az első félidőben nem találtak fogást egymáson a felek, egyik csapat sem tudott nagyobb előnyt kialakítani magának, döntetlent mutatott az eredményjelző. A második játékrészben is folytatódott az adok-kapok, majd a vendégek kétgólos előnybe kerültek, amit az utolsó öt percre sikerült ledolgozni. A két pont sorsa a hajrában dőlt el a pápaiak javára, ezzel megszületett az idei első sikerük.

Koncz Sándor: Végre kijött a csapatjáték, a védekezésünk felkeményedett, voltak megállító faultok. A lányok lelkesen játszottak, remélem a mai győzelem a következő mérkőzésekre is pozitív hatással lesz.

Pápai gólszerzők: Pődör Patrícia 13, Mózes Fanni 6, Erdélyi Nóra 6, Forsthoffer Tímea 3, Bogdán Ibolya 2, Kovács Lilla 1, Radics Nikolett 1, Miskei Renáta 1.

A pápai egyesület a következő fordulóban a sereghajtó Zalaszentgrót vendége lesz.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: