Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK - GAZDASÁG

Hamar népszerű lett a vármegye- és országbérlet

Szentgáthi Csaba | 2023.05.04.

Már több mint százezret vásároltak belőlük az utasok. Az új konstrukciókkal havi több tízezer forintot spórolhat meg egy család, ha a szülők és a gyerekek is naponta ingáznak.

A Jövő Mobilitása Szövetség szerint a konstrukció a hétvégente kirándulni indulóknak is segítséget jelent, ráadásul a vasúti és távolsági buszos közlekedés egyre népszerűbb Magyarországon: 2022-ben 699 millió utazásról gondoskodott a MÁV-Volán-csoport. Nemcsak többen utaztak, de hosszabb távot is tettek meg: míg 2021-ben 3,1 milliárd utaskilométert regisztrált a MÁV-START, addig 2022-ben már 4,75 milliárd kilométert tettek meg a vonattal, HÉV-vel vagy busszal.

A közösségi közösség biztonságos is. A statisztikai hivatal adatai szerint Magyarországon a közúti közlekedésben 2017-ben egy millió lakosra 64 haláleset jutott, míg a vasúti közlekedésben 2012-2016 között egy millió lakosra csak mintegy 8 haláleset jutott – fogalmazott közleményében a szövetség. 

Kitértek arra is, hogy a szolgáltatások kényelmi színvonala is folyamatosan nő: egyre több a légkondicionálóval ellátott, internetelérést biztosító modern közlekedési eszköz, ami valódi 21. századi alternatívát nyújt az utazók számára.

A MÁV-Volán-csoport korábbi tájékoztatása szerint az ország- és vármegyebérletek több mint 1100 értékesítési ponton, a MÁV-START és a Volánbusz jegypénztáraiban, valamint az automatákból, illetve májustól a Volánbuszok fedélzetén az autóbuszvezetőknél is megvásárolhatók; az országberlet.hu honlapon pedig az új bérletekkel kapcsolatos információk olvashatók.

Fotó: pixabay.com
 





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: