Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORT

Harcban a dobogóért

Haraszti Gábor | 2023.05.04.

Két idegenbeli mérkőzéssel folytatták a vízilabda-bajnokságot a Pápai SE fiataljai. A gyermek csapat Pécsre, a serdülők Érdre utaztak. A négy mérkőzés pápai mérlege három győzelem, egy vereség.

Az alsóházi rájátszásban az elmúlt hetek jó eredményeinek köszönhetően a serdülők a tabella második, a gyerekek a rangsor harmadik helyén állnak. Cseh László, a csapat edzője a gyerekek pécsi teljesítményével meg volt elégedve, hiszen a napot 100 százalékos mérleggel zárták.

– Egy hosszú utazás után első ellenfelünk a budapesti Oázis volt, akik ellen végig irányítottuk a játékot. A harmadik negyedben kissé ránk jöttek, de a győzelmünk nem forgott veszélyben, 10-8-ra nyertünk. Ezután a hosszú kispaddal rendelkező Győr következett, akiket korábban hazai vízben már le tudtunk győzni. Az elején fej-fej mellett haladtunk, a harmadik negyedtől fokozatosan elhúztunk és jó egyéni teljesítményekkel 8-5 arányú győzelmet könyvelhettünk el.

Érden a serdülők a seregható Szekszárd és az Iron Waterpolo csapata ellen ugrottak vízbe.

– Az utolsó helyezett ellen könnyed, laza játékkal 11-3-ra nyert a csapat – folytatta az edző. – A budapesti Iron Waterpolo elleni meccsre sajnos kicsit elfáradtunk, sőt az ellenfél az első félidőben 9-3-ra elhúzott. A harmadik negyed 1-1, a negyedik 2-2 lett, ám ekkor már késő volt, nem tudtuk ledolgozni a bajnoki első felében összeszedett tetemes hátrányunkat.

Cseh László hozzátette, a csapat lazításképpen nemrég a Petőfi moziban járt, ahol az olimpiai vízilabda-válogatott sikereit bemutató A Nemzet aranyai című filmet tekintette meg. A gyerek csapat legközelebb Győrbe, a serdülő a Komjády uszodába utazik.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: