Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Megújul két önkormányzati bérlakás

Huszár Hajnal | 2023.11.02.

Két, erősen leromlott állapotú bérlakást újít fel az önkormányzat a Külső-Veszprémi út 5-ös számú bérházban. A 37 négyzetméteres ingatlanokban teljesen újjáépítik a gépészeti rendszereket, kicserélik a nyílászárókat, a fürdőszobában zuhanyzót helyeznek el, a konyha új bútort kap. Minden helyiségben új burkolatokat készítenek és kifestik a falakat. Az épületen külső munkákat is végeznek a szakemberek, ennek keretében a nyitott folyosók műmárvány szegélyeit javítják ki és megerősítik a korlátokat.

Rádi Róbert városfejlesztési osztályvezetőtől megtudtuk, egy másik helyszínen, a Zárda utca 5-ös számú épületben is dolgoznak a mesterek, ott a lépcsőházban végeznek kisebb felújítást. A munkálatok bekerülési költsége bruttó 24 millió forint.

-Az idei évben ez a második nagy léptékű munka, amit a bérlakás program keretében végzünk el, hiszen a Celli úti, egykori kőedénygyár épületének homlokzati felújítása már befejeződött – emlékeztetett dr. Áldozó Tamás polgármester. Kiemelte, évente 50-60 millió forint folyik be az önkormányzathoz a város bérlakásainak bérleti díjaiból, ezt az összeget a bérlakás-állomány megújítására, karbantartására kell fordítania az önkormányzatnak.

A mostanihoz hasonló teljes felújítások mellett számos kisebb és kevésbé látványos munkát is ebből a pénzből finanszíroznak, így például tetőjavításokat, érintésvédelmi vizsgálatokat, kémény karbantartásokat, vagyis mindazokat a beavatkozásokat, amiket a magántulajdonú ingatlanok esetében is el kell végezni időnként.
-Természetesen több a felújítási igény, mint a rendelkezésre álló forrás, így mindig rangsorolnunk kell a feladatokat, de a teljes befolyó összeget erre a célra használjuk fel az idei évben is – közölte a városvezető. A most zajló munkáknak az év végéig kell elkészülnie.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: