Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
Egyházaink

Mihályházától Pápáig

Horváth Andrea | 2023.08.13.

Idén közel 140 zarándoklatot szervezett a tizedik 1Úton Nemzetközi Zarándoknap keretében a Mária Út Egyesület. Augusztus 12-én gyalogos, kerékpáros, kenus zarándoklatok indultak útnak Ausztriában, Felvidéken és Délvidéken, valamint Erdélyben egy közös célért: a fiatalokért. Pápára is érkezett egy zarándokcsoport Kemény Éva vezetésével.

 

A csoport közel 20 fővel Mihályházáról indult. Ott Horváth József atya bocsátotta útra a híveket. Kiemelte, hogy bár a fiatalokat sokan kritizálják, de nem szabad elfeledni, hogy az idősebb generáció nevelte őket. Tehát közösen kell keresni az utat, amin békében, együtt lehet haladni.

Kemény Éva szervező elmondta, hogy nagyon jó ütemben, lendületesen haladt a csoport, Borsosgyőrön Földi István atya fogadta őket, s itt is csatlakozott néhány újabb zarándok a csoporthoz. A zarándoklat teljes hossza 13 km, Borsosgyőrtől pedig közel 4 km volt.

 

A zarándokok 18 óra előtt megérkeztek a Szent Anna templomhoz, itt Szabó Zoltán atya fogadta őket, s egy rövid pihenő után a pápai hívekkel együtt gitáros szentmisén vettek részt.

 

A Király család négy tagja is részt vett a zarándoklaton, Sára elmondta, hogy ő nagyon szereti ezeknek a sétáknak a hangulatát, mélyen megéli az imákat és az énekeket is. Édesapja hozzátette, hogy a zarándoklat azért is fontos, hogy a katolikus közösség a templomon kívül is megmutatkozzon.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: