Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Környezetszépítés a Vajdán és a volt Kilián lakótelepen

Babos Petra | 2021.05.29.

Nőszirom, kövirózsa, mályvacserje, díszfű, som, zebrafű, télálló kaktusz. Csak néhány azok közül a virágok és cserjék közül, amelyeket ma ültettek el a Vajda Péter és a volt Kilián lakótelepen a „…mint vízbe dobott kavics…” elnevezésű közösségfejlesztési TOP-os pályázatnak köszönhetően.

Horváth Dorina, a JMK kulturális szervezője elmondta, a TOP-os pályázat keretében a mai napra környezetszépítő versenyt hirdettek. A programon tizenkét csapat vett részt, a Vajdán kettő, a Kiliánon pedig tíz. A csapattagok között a diáktól a nyugdíjasig minden korosztály képviseltette magát. Voltak baráti közösségek, szomszédok és egyéni indulók is.

– A pályázat első lépése a mai ültetés volt. Ezt követően minden csapatnak gondoznia kell a területét, majd a nyár végén a legszebb környezetet kialakító csapat a zsűri döntése alapján egy évig viselheti a Legvirágosabb lakóközösség címet – tudtuk meg Horváth Dorinától, aki elárulta, három egységcsomagot – melyben 6-8 növény van – állítottak össze, melyekben napos, félárnyékos vagy árnyékos oldalra illő virágzó növények és cserjék találhatók. A szükséges anyagokat, – mint például  a virágföld – biztosították, s minden csapatot szakember látott el jó tanácsokkal.

A lelkes közösségek már napokkal ezelőtt nekiláttak a feladatnak, hiszen elő kellett készíteni a terepet a mai ültetésre.

– Két hatalmas fa volt a lakótömbünk előtti ágyasban, amit kivágattunk, mert a földszinten lakó nem látott ki tőle rendesen. Ezenkívül volt egy nagy cserje is, ami mindig elburjánzott. Az volt az álmom, hogy alakítsunk ki egy szép kis virágoskertet. A párom kivette a tuskókat, majd felástuk a területet. Mindig is szívesen kertészkedtem, ültettem virágokat. Nagyon örültem a környezetszépítő verseny felhívásának, így beneveztem – mesélte a Vajda lakótelepen élő Mezősi Tiborné, aki hozzátette, reméli, szebbé tudják tenni a lakótömbjük előtti kis ágyást, melybe kaktuszokat, évelő növényeket ültettek.

Dr. Guiás János Zsolt önkormányzati képviselő az ültetés kapcsán elmondta, nagyon örült a kezdeményezésnek.

– A Vajda lakótelep környéke és a Várkert folyamatosan szépül, gazdagodik. A Csúcsban a Városgondnokság munkatársai virágokat ültettek, s örülök, hogy a lakótelepen is elindult a mozgalom. Örülök, hogy több lépcsőház is csatlakozott a kezdeményezéshez, s köszönöm azoknak, akik neveztek, s belevágtak a környezetszépítésbe, s bízom abban, hogy mások is kedvet kapnak majd ha látják, hogy milyen szépek lettek a kiskertek. 

Vörös Veronika 2018 óta él az Irinyi utcában. A fiatal hölgy a kiskertbe már sok mindent ültetett, mint például levendulát, törpetuját, hortenziát és futóvirágokat is. Az ágyást vidám, saját készítésű dekorációja is díszíti.

– Jó lenne, ha mindenkiben tudatosulna, hogy virágok nélkül nem lehet élni. Úgy gondolom, a szép környezet hozzájárul a lakótelepünk rendezettségéhez. Ma elsősorban kaktuszokat és kisebb bokrokat kaptam, amelyek nagyon tetszenek. A lakóházunk nemrégiben megújult, remélem, az itt élők is elégedettek lesznek majd a kis kertünkkel – mondta Vörös Veronika.

Csukárdi Tibor, a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületének aktív tagja. Ezúttal egy másik oldaláról ismerhettük meg, hiszen lányával ő is részt vett a környezetszépítő versenyen. Mint mondta, a terepet előkészítették, kikapálták a füvet, s gondosan előre eltervezték, hogy mit hova ültetnek, hogy az jól mutasson.

Unger Tamás önkormányzati képviselő az ültetés kapcsán a Médiacentrum kérdésére elmondta, a volt Kilián lakótelep mindig is gondozott lakóterület volt, az itt élők sok figyelmet fordítanak a környezetükre, a zöldterületekre.

– Sok zöldfelület van a lakótelep környékén. Úgy gondolom, ez a kezdeményezés új irányt tud mutatni, s lehetőség nyílik arra, hogy ennek a projektnek és a Városgondnokság Fogadj örökbe egy közterületet projektjének köszönhetően lehet a házak elé és mellé zöldfelületeket, virágágyásokat kialakítani, amelyek olyan színes területeket hoznak létre a lakótelepen, amelyek mindannyiunk számára jó hangulatot és -kedvet biztosítanak majd.

Kindertné Surányi Lívia elmondta, nagyon örült, amikor olvasott a környezetszépítő versenyről. Eddig is gondozták a lakótömbjük előtti zöldterületet, hiszen fontosnak tartják, hogy szép környezetben éljenek.

Reméljük, hogy a ma ültetett virágoksokáig színesítik a lakókörnyezetünket, mindannyiunk örömére.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: