Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
A város velünk épül

Virtuális túra az új sportcentrumban: lelátók és teraszok

Huszár Hajnal | 2021.02.26.

Ötszáznál is több néző követheti figyelemmel a helyszínen a sportcentrum sportpályáján zajló versenyeket, eseményeket, a közönség fogadására ugyanis több lehetőség is van: egyrészt a futópályára néző lelátók kínálnak helyet a vendégek számára, másrészt a két nyitott teraszról is lehet látni a sporteseményeket.

A létesítmény megálmodói jól kihasználták a rendelkezésre álló területet és a sportcentrum épületének tervezésekor praktikusan gondolkodtak, így nemcsak népes közönséget tud fogadni a létesítmény, de raktározási célra is van hely bőven. Ez utóbbi is nagyon fontos, hiszen sporteszközöket, üzemeltetéshez szükséges berendezéseket, felszereléseket is tudni kell biztonságosan és az időjárástól védve tárolni.

Az atlétikai pályára néző, három traktusból álló lelátón összesen 465 néző foglalhat helyet. Az építmény acélváz szerkezetű, nagy teherbírású, erre szerelték fel a vandálbiztos műanyag ülőkéket, melyek közepén vízelvezető rés van, így nem áll meg rajtuk a víz. A három lelátó alatt keletkezett helyet raktáraknak és vizesblokknak alakították ki, vagyis a terület minden négyzetcentiméterét hasznosítani lehet.

Videó: Gulyás Attila

A látogatók fogadásáról két nyitott terasz is gondoskodik, az egyik a futófolyosó, a másik pedig a tekecsarnok laposteteje fölött található. A keleti oldali terasz a konditeremből is megközelíthető, ezért akár sportolási célra is könnyedén használható, a nyugati oldaliról pedig nemcsak az atlétikai pályára, hanem a skate parkra és a streetball pályára is kiválóan rálátni. A teraszok korlátjai mellé padokat telepítettek, ami további nézőknek biztosít ülőhelyet. A nyitott teraszok azonban arra is alkalmasak, hogy azokon kisebb összejöveteleket tartsanak jó időben.

A különböző nézőterek megközelítésére is praktikus megoldásokat találtak a tervezők és építettek meg a kivitelezők. Így mind a teraszok, mind a lelátók az utcáról is megközelíthetők a külső lépcsők segítségével, az épületből is van közvetlen csatlakozásuk, sőt a nyugati oldali teraszról könnyen el lehet jutni a lelátókhoz vagy éppen a sportpályához, de a vizesblokk és a büfé is egyszerűen elérhető.

Ezek a megoldások megfelelnek azoknak az elvárásoknak, melyek egy 21. századi sportlétesítménnyel szemben támaszthatók – fogalmazott dr. Áldozó Tamás polgármester, aki a napokban Rádi Róbert ügyvezetővel tekintette át a helyszínen a közönség fogadására alkalmas helyeket. Arra is emlékeztettek, nemcsak a szabadtéri sportpályán zajló eseményeknek lehetnek nézői, hiszen a tekecsarnokban is kialakítottak egy nézőteret, ami egy kisebb mobil lelátóval is kiegészíthető.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: