Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - KÖZÉLET

Függetlenül – Indul a JMK sorozata

Pintér-Papp Eszter | 2023.11.28.

A Jókai Mór Művelődési Központ mindig nagy hangsúlyt helyezett az iskolai prevenciós, ismeretterjesztő programok megvalósítására. Pár év kihagyás után most új életet lehelnek Függetlenül című sorozatukba, és két célcsoportot megszólítva szeretnének fellépni az egyre terjedő szenvedélybetegségekkel szemben. A sorozat a Család-Rend-Szer című előadással indul november 30-án, csütörtökön 17 óra 30 perckor, a Fellner-udvarban kialakított közösségi térben.

Cseh-Müller Orsolya közművelődési szakember a prevenciós sorozat kapcsán a Médiacentrumnak elmondta, meggyőződésük, hogy a prevenciós munka nemcsak a fiatalok körében fontos, hanem a felnőttek, a szülők esetében is.  

A Függetlenül című sorozat idei tematikája a drogprevenció köré épül, azonban ez nem jelenti azt, hogy kizárólag erről a szenvedélybetegségről lesz szó. Függeni ugyanis sok mindentől lehet, a közösségi oldalaktól a vásárláson át egészen a káros szerekig. Érdemes lesz követni a Jókai Mór Művelődési Központ Facebook-oldalát, ahol minden aktuális rendezvényről beszámolnak.

– Fontos kimondani, hogy nem dughatjuk homokba a fejünket. Ha azt gondoljuk, hogy a gyerekünk soha életében nem találkozik majd drogokkal, óriásit tévedünk: a drogok ma már sajnos éppúgy részei a bulikultúrának, mint az alkohol. Bár a mikrokörnyezet, a társadalmi osztály, a kulturális miliő és az anyagi lehetőségek megszűrik azt, hogy ki milyen szerhez juthat hozzá, a lényeg egy és ugyanaz: nem fordíthatjuk el a fejünket. A mi felelősségünk pedig, hogy beszéljünk a problémáról! Fontos, hogy ne démonizáljuk a függőséget okozó szereket, a tabumentes kommunikáció és a mentális egészségügyi nevelés célravezető. Nemcsak arról kell beszélnünk, hogy miért veszélyesek ezek a szerek, hanem hogy mit „kínálnak”, hova juthat el az ember a használatuk során és mik a következményei. Ha felismerjük, mi a személyes motiváció a drogfogyasztás mögött, a prevenció is hatékonyabb lehet – mondta Cseh-Müller Orsolya.

A felnőtteknek szóló programok között a szülőket célzó Család-Rend-Szer című előadással indul a sorozat november 30-án, csütörtökön 17:30 órakor, a Fellner-udvarban kialakított közösségi térben. Az interaktív előadáson a Drogprevenciós Alapítvány szakembereit látják vendégül, akik szintén az egyéni motivációkra és a hajlamosító kockázati tényezőkre helyezik a hangsúlyt a függőségek tekintetében. Kényes kérdésekben segítenek eligazodni, mint például mi lehet az összeFÜGGÉS a szenvedélybetegség és az unalom között? Vagy hogy hol húzódik a határ az "Á, ez csak egy rossz szokás!" és a "Nem bírom letenni" között? Mit figyeljünk meg magunkon vagy éppen a gyermekünkön, hogyan ismerhetjük fel a függőséget, hogyan különböztethetjük meg egy ártalmatlan rossz szokástól és ami a legfontosabb, hogyan előzhetjük meg, illetve miként segíthetünk, ha már baj van?

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak csütörtökön 17:30-tól a Fellner-udvarba.

  





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: