Kétmillió forint az illegális hulladéklerakók felszámolására
Közel 2 millió forintot nyert az önkormányzat a Belügyminisztérium Tisztítsuk meg az országot! programja keretében illegális hulladéklerakók felszámolására. A pályázati forrást csak önkormányzati tulajdonú területek megtisztítására lehetett felhasználni, a város 12 olyan közterületet jelölt meg a Városgondnokság javaslata alapján, ahol rendszeresen felhalmozódik a szemét.
A hulladék begyűjtését és elszállítását a Városgondnokság végezte, az elmúlt hetekben sorra járták a meghatározott helyszíneket. Ma délelőtt az utolsó helyen, a Külső-Veszprémi út 5/A épület melletti területről vitték el a szemetet, itt tartott sajtótájékoztatót dr. Áldozó Tamás polgármester és Bakó István, a Városgondnokság igazgatója.
A városvezető üdvözölte a Belügyminisztérium kezdeményezését és pályázatát, majd köszönetét fejezte ki a támogatási összegért.
– Ez a pályázat azt jelenti, hogy a döntéshozók is érzékelik azt a problémát, ami itt van körülöttünk. Az illegális hulladéklerakás a város óriási gondja, évente körülbelül 30 millió forintot fordítunk az illegális hulladéklerakók felszámolására. Az elnyert 2 millió forint ezt a kiadást mérsékli, de a két összeg közötti különbség is érzékelteti azt a problémát, ami még előttünk áll – mondta.
Dr. Áldozó Tamás kifejtette, a legálisan elhelyezett hulladék azt jelenti, hogy a kommunális hulladékot, a kommunális hulladékgyűjtőbe teszik, akkora mennyiségben, amekkorára a szolgáltatást megfizették. Ha olyan hulladékot tesznek a kommunális gyűjtőbe, ami nem oda való, vagy többet helyeznek bele, mit amennyiért fizettek, esetleg olyan helyre rakják le, ahol nincs gyűjtőedény, az már illegális hulladékelhelyezésnek számít. A vállalkozásoknak is szerződést kell kötniük a náluk keletkezett hulladékok ártalmatlanítására.
– Egy másik kör, a nem legálisan működő „vállalkozások” köre, melyek például autóbontást végeznek mindenféle szerződés nélkül. Ezek a keletkező üveg, műanyag, fáradt olaj és egyéb hulladékot sehová nem tudják elhelyezni, hiszen ezek nem kommunális hulladékok, így marad az erdők széle és a jó érzésű emberek felháborodása – jelentette ki, hozzátéve, hasonló problémát okoz a lomizásból származó illegális hulladék is, mely szintén jellemző a városra.
– Magyarországra lelkesen szállítják be családok százai az ausztriai szemetet, ebből a még hasznosítható részeket próbálják értékesíteni, a maradékot pedig rásózzák a helyi közösségre illegális lerakás formájában. Tehát mindenki, aki látszólag olcsón vásárol használt holmit a lengyelpiacon, az legyen tisztában azzal, hogy az azért olcsó, mert a költségeit valamennyien fizetjük. A vásárló maga is, csak nem gondol arra, hogy a kommunális adójának minden ötödik forintja arra kell, hogy az illegális szemetet eltakarítsuk – figyelmeztetett a polgármester.
Mint mondta, az illegális hulladékok elleni küzdelem mindenki felelőssége, hiszen mindenhová nem lehet kamerákat telepíteni. Ugyanakkor nagyon sokat számít a fiatal korosztály nevelése, hogy megtanítsák őket arra, hogy ezt nem szabad csinálni. Nem szabad eldobálni a cigarettacsikkeket az utcán, nem szabad a hulladékgyűjtők mellé rakni a szemetet, vagy az erdőszélen elhagyni a hulladékot. A polgármester bízik abban, hogy hamarosan drasztikusan szigorodnak majd a szabályok és akit illegális hulladéklerakáson, lomis hulladék lerakásán, engedély nélküli autóbontáson érnek, azt akár végrehajtandó szabadságvesztéssel is büntethetik.
Bakó István, a Városgondnokság igazgatója a Belügyminisztérium pályázatával kapcsolatban elmondta, december 9. és február 28. között a város 12 helyszínén kellett felszámolniuk az illegális lerakókat, a pályázat 40 köbméter építési hulladék és 110 köbméter lom- és kommunális hulladék elszállításáról szólt. Nemcsak lakott területtől félreeső helyszíneken dolgoztak, hanem például a Huszár lakótelepen, a Vízmű, a Komáromi, a Külső-Veszprémi, a Mező és a Juhar utcában is, de volt dolguk a Városgondnokság telephelye melletti területen, a Rigó lakótelepen, a régi szeméttelep mellett, a Teveli úti garázssor környékén és a Böröllőn.
– A lakótelepi környezetből főként kommunális hulladékot és bútorokat kellett elszállítanunk, máshol főként járműbontásból származó szemetet találunk, jellemző az autógumi is, de lomizásból keletkező hulladék is volt a helyszíneken – tájékoztatott, kiemelve, a projekt időtartama alatt az egyes helyszínekre többször is vissza kellett térniük az újratermelődő szemét elszállítására.
A Tisztítsuk meg az országot! projekt február 28-án zárul, a 12 kijelölt helyszínen pillanatnyilag rend van, de a tapasztalatok szerint nagyon gyorsan újratermelődnek a szemétkupacok. A Városgondnokság a projekttől függetlenül is elszállítja az illegálisan lerakott hulladékokat, egy kisteherautó és egy rakodómunkás minden nap ezt a feladatot végzi. Emellett egy kistraktorral a zöldhulladékot gyűjtik városszerte, egy másik pedig a közterületi hulladékgyűjtőket üríti, vagyis ma például a Városgondnokság három gépe és több munkatársa a város közterületeinek megtisztításán dolgozik.